Jelentkezés szimulátor bajnokságokra, kiemelt versenyekre! Minden téma első hozzászólásában találhatók, a rendszeresen frissített, hivatalos információk. A verseny részvételhez licenc - jogosítvány szükséges. Sport és etikai szabályok betartása mind a pályán, mind a fórumon kötelező! Versenyző felelőssége továbbá, hogy naprakészen ismerje és betartsa a weboldalon vagy a fórumon közölt aktuális információkat, szabályzatot.
-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » pén. jan. 21, 2011 11:02 am
MTCC 2011 Bajnokság
Március 3-án megkezdődik a 2011-es MTCC szezon. A választás idén a Mini Cooper-re esett, amely egy kis "ráncfelvarrás" után 230 lóerős és összkerékhajtásos lett. A futamok idén is csütörtökönként kerülnek megrendezésre 20 órai kezdéssel. Az idei bajnoki 13+1 futamos lesz, és a zárófutam augusztus 25-én lesz majd a Hungaroringen.
A szabályokról illetve részletekről bővebben az "MTCC 2011 Szabályok Elfogadása, Jogosítvány átvétele" topicban olvashattok, amelyet a jelentkezőknek rövid hozzászólással jeleznie kell, amennyiben elolvasta és elfogadta.
A Bajnokságban idén a versenyzőkön kívül a csapatokat is pontozzuk és díjazzuk. Csapaton belül maximum 3 versenyző indulhat, és mindhárom értékelve is lesz, ezért a csapatverseny szempontjából ha valakinek esetleg nincs kivel mennie, célszerű betársulni más mellé, hogy minél több pontot szerezhessen adott csapat.
A futamok 45 perces időlimittel kerülnek megrendezésre 3 verseny kivételével.
LeMans, Spa és Monza 90 percesek lesznek, ahol a dupla táv miatt a pontok is duplázódnak, mind a
pilóta mind a csapatértékelésben.
Hivatalos MTCC 2011 Versenynaptár:
2011.03.03 - 1 Montreal
2011.03.10 - 2 A1-Ring
2011.03.24 - 3 LeMans
2011.04.07 - 4 Varano
2011.04.28 - 5 Laguna Seca
2011.05.05 - 6 Sao Paulo
2011.06.09 - 7 Spa
2011.06.23 - 8 Macau
2011.07.07 - 9 Bathurst
2011.07.21 - 10 Brands Hatch
2011.08.11 - 11 Monza
2011.08.18 - 12 Kyalami
2011.08.25 - 13 Hungaroring
A Bajnokság kezdete előtt 3 tesztfutamot rendezünk.
2011.02.15 - 20.00 Kedd 1 Spa
2011.02.16 - 20.00 Szerda 2 Macau
2011.03.01 - 20.00 Kedd 3 Montreal
A Bajnokihoz szükséges letöltések:
ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/MTCC/2011/
Szabályok elfogadása:
http://www.maszim.hu/forum/viewtopic.php?f=11&t=1543
Szerver Név: ! MTCC TESZT - MASZIM.hu /A bajnokság megkezdéséig/
Szerver IP: 87.229.108.129:34283
Jelszó: mtcc11
Szerver Név: ! MTCC 2011 - MASZIM.hu /Március 3-tól/
Szerver IP: 87.229.108.129:34283
Jelszó: mtcc11
Szakosztályvezetés:
Szakosztályvezető: Pongrácz Tamás (Tommy78)
Tanácsadó: Papp Nándor (Dietrich)
Szerver admin: Pongrácz Tamás (Tommy78)
Vizsgáztatók:Béry István - (IsTi), Hajdu Balázs - (metosz), Rigó Péter - (Ginger17),
Petneházi Zoltán - (Bedy), Pongrácz Tamás - (Tommy78), Balogh Sándor - (Sanya) , Terényi
Krisztián - (Kopi), Paár István Antal - (Tony)
Bírói Testület: Stágl Róbert (Bodzzza), Balogh Sándor (Sanya), Terényi Krisztián (Kopi)
Futam kiírás: Pongrácz Tamás (Tommy78)
Statisztika: Pongrácz Tamás (Tommy78)
Pálya admin: Terényi Krisztián (Kopi)
Cikkírás: Nagy Imre (Kiru)
Hírdetések: Terényi Krisztián (Kopi)
Képek a verseny után: Balog Sándor - (sanya)
Oldalszerkesztés: Hajdu Balázs - (metosz)
TV stáb tag: SIMSPORT TV
-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » pén. jan. 21, 2011 11:03 am

Az Extra +1 futam a Bajnoki Szezon alatt futó Nordschleife Hotlap lesz vagy ahogy Jackie Stewart mondaná a Zöld Pokol.
A pálya vonalvezetése a valóságban is használt Nordschleife lesz, amely 20600 méter hosszúságú. A hotlap Szeptember 1-én zárul. A bajnokihoz hasonlóan itt is az első 15 helyezett lesz értékelve, ezen felül a Hotlap győztes évvégén különdíjban is részesül.
A Hotlap idő csak abban az esetben érvényes amennyiben megkapjuk a visszajátszást, melyet az alábbi példa alapján kell elnevezni, melyet célszerű mindig külön elmenteni, illetve átnevezni, mivel az rFactor ha legközelebb ismét mész a pályán felülírja a régi legjobb idődet még ha rosszabbat mész is. A Hotlap elnevezése: név_idő.vcr Névnek azt írjátok amivel jelentkeztetek és amit az rFactorban is használtok. A replayt tömörítve kérjük majd a bajnoki szezon végeztével elküldeni, melynek leadási határideje szeptember 1. 20 óra. Év közben nem kell küldeni a köridőket.
Nem kell felvezetőt menni majd a gyorskör megkezdéséhez, csak a megfelelő kapun kell kimenni a pitből, mellékelve itt egy kép, ahol a zöld pipa mutatja a helyes kijáratot.

Szerver Név: ! Nordschleife 2011 HOTLAP
Szerver IP: 87.229.108.129:34282
Jelszó: nord
A Hotlap szerver Március 3-án lesz indítva, és akkor kerül FTP-re a pálya is.
-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » pén. jan. 21, 2011 11:03 am
MTCC 2011 Autóválasztás.
A nevezésnél a rajtszámot kell megadni, a felsorolt autók között 5db "VIP" autó van melyet nem lehet választani. Ezen kívül még 22 szabad autó van. A 10. csapatot, a FedEx Racing Team autóit csak a tartalékosok használják majd, amennyiben valaki nem jön futamra, így azokat nem lehet választani.
Előválasztási joga van a tavalyi MTCC sorozat első 10 helyezettjének, így ők sorban választanak
először, majd a többiek a jelentkezés sorrendjében választhatnak.
Első 10 választási sorrendje:
Danikosz, Gerrard, Tommy78, Zsozsesz, Lui76, Knife, Dodi, Gstyle, Mugen, Toby
Foglalt autó: 15
Szabad autó: 12

UPS MotorSport
#14: -
#33: Gilberto
#99: Danikosz

Lucky Strike Racing
#3: -
#6: Lui76
#27: -

Kraftwerk Racing Team
#67: -
#68: Titusz
#69: -

DeWalt Racing Team
#79: -
#80: Memphis
#81: Kiru

Stobart MotorSport
#76: Szinész
#77: Zsozsesz
#78: Tommy78

Benson and Hedges Racing
#5: Night
#7: -
#9: -

Martini Racing
#47: -
#48: -
#49: metosz

BURN MotorSport
#34: Gadfly
#44: Rojales
#54: Giorgio

Monster Racing
#19: Mugen
#20: -
#21: -
_________________________________________________________________________________________________________
TARTALÉK CSAPAT: (abban az esetben ha megvan a 27 fős létszám, akkor tartalékként regisztráljuk és amikor van szabad hely adott futamon akkor indulhat a FedEx csapat autójának egyikével)

FedEx Racing Team /tartalék csapat/
#50:
#60:
#70:
Tartalék:
-Toby
-tjoe
-Martin Kovacs
-Ginger17
-Bedy (tesztfutam szükséges)
-Zöldi (tesztfutam szükséges)
-voodoo (tesztfutam szükséges)
-Csaba (tesztfutam szükséges)
-tsanyi (tesztfutam szükséges)
-PaJa1 (tesztfutam szükséges)
-finiser (tesztfutam szükséges)
-bigiboi (tesztfutam szükséges)
-unrealnoise (jogosítvány még nincs)
-Dvid (jogosítvány még nincs)
-
kiru
- Hozzászólások: 941
- Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm
Hozzászólás
Szerző: kiru » pén. jan. 21, 2011 11:53 am
Éljen!

Nagyon tetszik!

Nagyon várom hogy kezdődjön!
-
danikosz
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1693
- Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: danikosz » pén. jan. 21, 2011 8:43 pm
Nagoyn jó az új fórum!!
Maradnék a rajtszámomnál ami a #99
Remélem Gerrard is és az új srác is majd megerősíti a helyét a UPS (Nem hivatalosan : Shake and Bake) csapatál...

-
Lui76hun
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 58
- Csatlakozott: szomb. júl. 28, 2007 10:59 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Lui76hun » pén. jan. 21, 2011 10:50 pm
Ezt szeretném :
Lucky Strike Racing 6#
HRC-TEAM.HU
-
Gerrard
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 667
- Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Gerrard » szomb. jan. 22, 2011 9:46 pm
#14-et foglalnám pár futamra
-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » szomb. jan. 22, 2011 10:01 pm
#78-as

-
Zsozsesz
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 403
- Csatlakozott: hétf. feb. 16, 2009 9:26 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Zsozsesz » szomb. jan. 22, 2011 10:11 pm
jövök 77 es verdával
-
metosz
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: metosz » szomb. jan. 22, 2011 11:37 pm
Martini Racing
#47: Ginger17
#48: Tony
#49: metosz
Urak!
Kérek szépen mindenkit első sorban 3 fős csapatokban gondolkodjatok, a díjátadón is azt fogjuk kiemelni!
-
Gadfly
- Hozzászólások: 4031
- Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Gadfly » vas. jan. 23, 2011 12:26 am
Hát most nem tudom mi van, mert elvileg nem a tavalyi kiemelt pilótáknak kéne választani először? Látom írtak mások is, viszont ha így megy akkor:
#68 Kraftwerk Racing Team
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!
-
KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: KOPI » vas. jan. 23, 2011 10:15 am
Gadfly írta:Hát most nem tudom mi van, mert elvileg nem a tavalyi kiemelt pilótáknak kéne választani először? Látom írtak mások is, viszont ha így megy akkor:
#68 Kraftwerk Racing Team
Urak a sorrendet be kéne tartani ha lehet. Viszont Gadfly egy probléma van a kraftwerkes kocsival,az elöző forumba Bedy és Spiczi már bejelentkezett Sanya mellé. Nem szeretnénk ha ebböl bonyodalom lenne.
Megkérném a top 10-böl aki még nem jelentkezett hogy legkésöbb szerda 20 óráig tegye meg.Szerdán 20 óra után bárki nevezhet a bajnokságra a sorrend figyelembevétele nélkül.
-
Ulvar
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Ulvar » vas. jan. 23, 2011 2:02 pm
Szívesen csatlakoznék valakikhez. Tommy Kopi??? Vagy valaki?

. Aki úgy gondolja írjon egy privátot ki akar egy közepes versenyzőt maguk mellé!
-
KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: KOPI » vas. jan. 23, 2011 2:54 pm
Ulvar írta:Szívesen csatlakoznék valakikhez. Tommy Kopi??? Vagy valaki?

. Aki úgy gondolja írjon egy privátot ki akar egy közepes versenyzőt maguk mellé!
Ulvar a stobart teltházas.Viszont Bodzzza csapata(DEWALT) még üres
-
Ulvar
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Ulvar » vas. jan. 23, 2011 5:04 pm
Ha Bodzzza úr nem bánja, akkor szívesen megyek a csapatában

.
-
kiru
- Hozzászólások: 941
- Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm
Hozzászólás
Szerző: kiru » vas. jan. 23, 2011 5:12 pm
Bodzzzával és Ulvarral szivesen lennék egy csapatban, ha befogadnak.
Megigérem hogy fürdök meg minden...

DeWalt Racing Team #81
Ha a top10 versenyző közül valaki igény tart a gépre, természetesen választok másikat.
-
Gadfly
- Hozzászólások: 4031
- Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Gadfly » vas. jan. 23, 2011 5:44 pm
KOPI írta:Gadfly írta:Hát most nem tudom mi van, mert elvileg nem a tavalyi kiemelt pilótáknak kéne választani először? Látom írtak mások is, viszont ha így megy akkor:
#68 Kraftwerk Racing Team
Urak a sorrendet be kéne tartani ha lehet. Viszont Gadfly egy probléma van a kraftwerkes kocsival,az elöző forumba Bedy és Spiczi már bejelentkezett Sanya mellé. Nem szeretnénk ha ebböl bonyodalom lenne.
Megkérném a top 10-böl aki még nem jelentkezett hogy legkésöbb szerda 20 óráig tegye meg.Szerdán 20 óra után bárki nevezhet a bajnokságra a sorrend figyelembevétele nélkül.
Ok, természetesen megértem. Viszont követni már nem tudom, hogy ki kivel hova, mert ahogy látom lehetőség van a "bejelentkezésekre" is, így ezt a kiskaput kihasználva arra kérném a Szakosztályvezetést, hogy a "szerda 20 óra után" írjanak be (amennyiben lehetőség van rá) a
BURN MotorSport v. ha ez betelik, akkor a
Benson and Hedges Racing csapathoz. A rajtszám nem érdekes (ahol hely van). Ha esetleg vmi extrém eset következtében mindkét csapat foglalt lesz már addig, akkor oda írjatok, ahol lesz hely. (a lényeg, h legyen 4 kereke más nem érdekel :P )
Ja és természetesen mindezt azért kérném, mert feltehetően szerdán későn érek haza melóból és nem tudom mikor lesz időm gép elé ülni. Köszönettel! G.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!
-
gstyle
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1080
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: gstyle » hétf. jan. 24, 2011 11:56 pm
Lucky Strike Racing #27 - Gstyle
-
IsTi
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 816
- Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm
Hozzászólás
Szerző: IsTi » szer. jan. 26, 2011 4:01 pm
Én emg akkor ide csüccsennék be engedélyt kaptam rá :D
Lucky Strike Racing 3# :D
-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » szer. jan. 26, 2011 5:15 pm
Emlékeztetőül, ma este 8-ig jelentkezhet még a tavalyi első 10, 8 óra után már nincs elsőbbsége, onnantól élnek a jelentkezések bárki részéről.
-
Mugen
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 76
- Csatlakozott: hétf. máj. 31, 2010 11:32 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Mugen » szer. jan. 26, 2011 6:46 pm
Lefoglalnám a #3-as autót!
Köszi!

The Power of Dreams
-
Dietrich
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Dietrich » szer. jan. 26, 2011 7:27 pm
IsTi írta:Én emg akkor ide csüccsennék be engedélyt kaptam rá :D
Lucky Strike Racing 3# :D
kitől?
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

-
Dietrich
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Dietrich » szer. jan. 26, 2011 7:29 pm
Amúgy nekem ez az új oldal hol bejön hol nem..mivel lehet ma már nem fog bejönni beírom én is a #3-ast vinném

"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

-
KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: KOPI » szer. jan. 26, 2011 7:55 pm
Urak hogy ne legyen félreértés belőle. A 3, 6, 27 es autókat a HRC trio foglalta magának.Ezt sajnos én basztam el,hogy nem jeleztem.Sorry mindenkitől. Amugy innentől szabad a kocsiválasztás.
Mégegyszer kérek mindenkit,a Lucky Strike csapatot adjuk Dietrich Gstyle Lui76 trionak. KÖSZÖNÖM.
-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » szer. jan. 26, 2011 8:16 pm
IsTi és Mugen is a 3-as autót vitték volna, a 3-as szám nem volt véletlen, mint ahogy a 27-es 14-es, 99-es sem.
Kérném, hogy válasszatok egy másik autót. Hangsúlyoznám ismét, érdemes hárman összeállni a csapateredmény érdekében. Gadfly mellett van két hely, de persze mehettek amelyik csapathoz szeretnétek.
-
Szabi
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 58
- Csatlakozott: hétf. ápr. 26, 2010 3:15 pm
Hozzászólás
Szerző: Szabi » szer. jan. 26, 2011 10:00 pm
Benson and Hedges Racing
#7: Szabi
meg valószínű az 5ös és 9es autóba is HRC-s ülne majd.. de az indulásunk főként az első tesztverseny után derül ki
-
Lui76hun
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 58
- Csatlakozott: szomb. júl. 28, 2007 10:59 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Lui76hun » szer. jan. 26, 2011 10:20 pm
Dietrich írta:IsTi írta:Én emg akkor ide csüccsennék be engedélyt kaptam rá :D
Lucky Strike Racing 3# :D
kitől?
Engem keresett meg, és mivel én nem tudtam a háttérben zajló egyeztetésről

így én mondtam neki, hogy szerintem még nincs jelentkező a Lucky Strike csapatba rajtam kívűl.
- sorry IsTi

HRC-TEAM.HU
-
metosz
- Adminisztrátor

- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: metosz » csüt. jan. 27, 2011 12:02 am
A csapatunk
#47: IsTi
#48: Tony
#49: metosz
Tartalék: Ginger17

finom lesz!
Kérem szépen Gingert, Tony-t és IsTi itt nyilvánosan is jelezzék szándékukat. Amennyiben kérhetem valamikor értekezzünk a csapatmunkával kapcsolatosan.
Csapatban a trófea a cél

, de az egyéni bajnokot is adhatjuk.

-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 8:38 am
metosz írta:A csapatunk
#47: IsTi
#48: Tony
#49: metosz
Tartalék: Ginger17

finom lesz!
Kérem szépen Gingert, Tony-t és IsTi itt nyilvánosan is jelezzék szándékukat. Amennyiben kérhetem valamikor értekezzünk a csapatmunkával kapcsolatosan.
Csapatban a trófea a cél

, de az egyéni bajnokot is adhatjuk.

.....azt hiszed elég erős a csapat a végső győzelemre?
Meg lesz csinálva a seggetek....
Arra felhívnám a figyelmeteket, hogy Ginger tartalék státusza ebben a formában ütközik a szabályokkal.

-
Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Hozzászólás
Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 27, 2011 10:23 am
Üdv! Jönnék én is az MTCC-re de nem tudok hozzászólni a fórumban, így nem tudok jelentkezni sem . A monster team 20-asát venném célba, de nem tudom sehogy sem beírni. Szerda 8 elmúlt Köszi előre is a segítséget!
Beírtalak b05co!
-
KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: KOPI » csüt. jan. 27, 2011 11:10 am

Metosz ezt ugye te sem gondolod komolyan?Ez nem vasárnap délutáni kocsikázás lesz.a mi triónk is készenáll,el lesz intézve a seggetek.tartalék pilotárol mi is gondoskodni fogunk ha gáz lenne.emelném a tétet a fogadásra,1 rekesz sör,melyet a gyöztes csapat kap.ha valamelyik csapat még beszáll a buliba akkor a többi vesztes dobja össze a láda sört
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 11:40 am
Akik leadták a nevezést de a szabályokat még nem fogadták el:
-Zsozsesz
-Bedy
-Spiczi
-IsTi
-Tony
-Gstyle
-Lui76
-Bo5co
-Gerrard
-Rátkai János
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 11:41 am
@metosz
Az idézés helyett szerkesztettél, így kicsit összekócolódott a hsz.
-
Dietrich
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Dietrich » csüt. jan. 27, 2011 12:04 pm
Lui76hun írta:Dietrich írta:IsTi írta:Én emg akkor ide csüccsennék be engedélyt kaptam rá :D
Lucky Strike Racing 3# :D
kitől?
Engem keresett meg, és mivel én nem tudtam a háttérben zajló egyeztetésről

így én mondtam neki, hogy szerintem még nincs jelentkező a Lucky Strike csapatba rajtam kívűl.
- sorry IsTi

Csak azért kérdeztem, mert akik a bajnokságot szervezik hívták fel a figyelmemet a 3 és 27-es autó kapcsolatára :D
akiknek nem volt előválasztási joguk, mint nekem vagy Istinek, azok csak 20:00 után nyilatkozhattak az autóról és furcsállottam, hogy ők belementek volna?
A többit Kopi és Tommy leírta.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

-
Dietrich
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Dietrich » csüt. jan. 27, 2011 12:06 pm
KOPI írta:
Metosz ezt ugye te sem gondolod komolyan?Ez nem vasárnap délutáni kocsikázás lesz.a mi triónk is készenáll,el lesz intézve a seggetek.tartalék pilotárol mi is gondoskodni fogunk ha gáz lenne.emelném a tétet a fogadásra,1 rekesz sör,melyet a gyöztes csapat kap.ha valamelyik csapat még beszáll a buliba akkor a többi vesztes dobja össze a láda sört
Azért ne legyél biztos annyira...jön a HRC és ellesz verve a valagatok az biztos!

"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

-
Suna
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 68
- Csatlakozott: pén. júl. 27, 2007 8:10 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Suna » csüt. jan. 27, 2011 12:51 pm
Benson and Hedges Racing
#9-es autót szeretném lefoglalni. Szabi mellett

BMW - Vodafone Miskolc
-
Szabi
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 58
- Csatlakozott: hétf. ápr. 26, 2010 3:15 pm
Hozzászólás
Szerző: Szabi » csüt. jan. 27, 2011 12:57 pm
Nightnak nem sikerül belépnie ide, így én írom ha nem gond
Benson and Hedges Racing
#5: Night
#7: Szabi
#9: Suna
-
Nightt
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 154
- Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Nightt » csüt. jan. 27, 2011 1:17 pm
Most sikerult, uh megerositem a nevezesem.
Benson and Hedges Racing - #5 Night
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 1:22 pm
Eddig minden könyvelve.
A szabályokat olvassátok át és fogadjátok el!
-
bigiboi
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 27
- Csatlakozott: csüt. feb. 11, 2010 11:37 pm
Hozzászólás
Szerző: bigiboi » csüt. jan. 27, 2011 3:59 pm
Bigiboi
FedEx Racing Team #50
-
tjoe
- Top Pilóta

- Hozzászólások: 253
- Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: tjoe » csüt. jan. 27, 2011 4:08 pm
Akkor jelenktkeznék én is. Tök mindegy melyik autóba, de ha valamelyik csapat befogad azzal tisztában kell lennie, hogy minden versenyen nem tudok elindulni. Ez föleg a július-augusztus hónapokra lesz jellemző. Kölköknek nyáriszünet, kitelepülés a nyaralóba és hawaii. (kisebb nagyobb megszakításokkal)
De ha mindenki harcol a csapatbajnokiért, akkor az egyik tartalék leszek. Nem akarok senkivel sem kib@szni.
De hová tűnt Damon Hill !?
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 4:35 pm
bigiboi írta:Bigiboi
FedEx Racing Team #50
TARTALÉK CSAPAT: (abban az esetben ha megvan a 27 fős létszám, akkor tartalékként regisztráljuk és amikor van szabad hely adott futamon akkor indulhat a FedEx csapat autójának egyikével)
FedEx Racing Team /tartalék csapat/
#50:
#60:
#70:
-
IsTi
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 816
- Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm
Hozzászólás
Szerző: IsTi » csüt. jan. 27, 2011 4:41 pm
metosz írta:A csapatunk
#47: IsTi
#48: Tony
#49: metosz
Tartalék: Ginger17

finom lesz!
Kérem szépen Gingert, Tony-t és IsTi itt nyilvánosan is jelezzék szándékukat. Amennyiben kérhetem valamikor értekezzünk a csapatmunkával kapcsolatosan.
Csapatban a trófea a cél

, de az egyéni bajnokot is adhatjuk.

Jelzem hogy okés:) De nem leszünk túl erösek?

-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 4:43 pm
IsTi írta:metosz írta:A csapatunk
#47: IsTi
#48: Tony
#49: metosz
Tartalék: Ginger17

finom lesz!
Kérem szépen Gingert, Tony-t és IsTi itt nyilvánosan is jelezzék szándékukat. Amennyiben kérhetem valamikor értekezzünk a csapatmunkával kapcsolatosan.
Csapatban a trófea a cél

, de az egyéni bajnokot is adhatjuk.

Jelzem hogy okés:) De nem leszünk túl erösek?

nem.....

(maximum)

-
Ulvar
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Ulvar » csüt. jan. 27, 2011 5:19 pm
Elnézést kérek Bodzzzától és kirutól, de szeretnék Boscoval egy csapatba menni! Azt hiszem még vele nem voltam soha egy csapatba, és régi jó cimborám. Ha nem gond számára, meg számotokra, átkérném magam a #21-be. Bocsánat a kavarásért nem tudtam hogy szándékozik jönni :D.
-agyu-

-
Mugen
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 76
- Csatlakozott: hétf. máj. 31, 2010 11:32 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Mugen » csüt. jan. 27, 2011 5:20 pm
Ha Gerrard és Danikosz befogad akkor jönnék a #33-as UPS kocsival, ha foglalt lenne íratlanul is akkor meg jövök a #19-es Monster-rel.
THX!
The Power of Dreams
-
KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: KOPI » csüt. jan. 27, 2011 5:24 pm
Mugen írta:Ha Gerrard és Danikosz befogad akkor jönnék a #33-as UPS kocsival, ha foglalt lenne íratlanul is akkor meg jövök a #19-es Monster-rel.
THX!
Mugen hogy ne legyen kavarás lécci vedd fel a kapcsolatot mind2 féllel,mert én se tudom van e 3. versenyzőjük. Ulvar,mehetsz Boscioval,átraklak.
-
Mugen
- Zárt kasztnis pilóta

- Hozzászólások: 76
- Csatlakozott: hétf. máj. 31, 2010 11:32 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Mugen » csüt. jan. 27, 2011 5:44 pm
Nem bonyolítok akkor ennyit.
#19-et kérném.
The Power of Dreams
-
danikosz
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1693
- Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: danikosz » csüt. jan. 27, 2011 6:36 pm
Nem tud belépni ide és írni a 3. ember szóval akkor beírom én : Rátkai János #33
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 6:49 pm
@bigiboi, @tjoe!
Beírtalak benneteket a BURN Motorsportba, Gadfly mester mellé.
Ha változtatni akartok szóljatok de már csak 1 szabad paripa van!
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 7:12 pm
Akik leadták a nevezést de a szabályokat még nem fogadták el:
-Gilberto
-Spiczi
-IsTi
-Tony
-Lui76
-Bo5co
-Gerrard
-Rátkai János
-
KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: KOPI » csüt. jan. 27, 2011 7:42 pm
Az utolsó szabad hely Bodddza DEWALT csapatában van.
Urak remélem aki autót foglalt,nem egy futamra tervez. Jo lenne ha ez a csapat kitartana amennyire lehet az év végéig. A szervezők nevében köszönöm az eddigi jelentkezéseket.
-
Ulvar
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Ulvar » csüt. jan. 27, 2011 7:45 pm
Emberek! Miért nem Szerda a futam? Keddre lehetne tenni az F1 tesztet. Csütörtökön F1 és akkor Szerda MTCC. Mert így több ember tudna jönni legalább is az egyik csapattársam konkrétan bosco eddig úgy tudta, hogy szerda (és én is). És neki csak az lenne a jó, mert csütörtökön és kedden gyakorol a bandájával. Amúgy a plakáton is ez van írva kint főoldalon...
-
Bedy
- Hozzászólások: 1366
- Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Bedy » csüt. jan. 27, 2011 8:45 pm
.............
oszt Én hun adtam le a nevezésem

Kraftwerk Team 68#
Start Me Up
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » csüt. jan. 27, 2011 8:47 pm
Bedy írta:sanya írta:Akik leadták a nevezést de a szabályokat még nem fogadták el:
.............
oszt Én hun adtam le a nevezésem

Kraftwerk Team 68#
Még az előző fórumon (
kochog)

-
Dietrich
- Ász Pilóta

- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: Dietrich » csüt. jan. 27, 2011 8:56 pm
Bedy írta:sanya írta:Akik leadták a nevezést de a szabályokat még nem fogadták el:
..................
oszt Én hun adtam le a nevezésem

Kraftwerk Team 68#
a mi csapatunk átlag életkora 42, de ha ennyire nem emlékszel hol jelentkeztél jöhetsz hozzánk tartaléknak :D
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

-
tjoe
- Top Pilóta

- Hozzászólások: 253
- Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: tjoe » csüt. jan. 27, 2011 9:21 pm
sanya írta:@bigiboi, @tjoe!
Beírtalak benneteket a BURN Motorsportba, Gadfly mester mellé.
Ha változtatni akartok szóljatok de már csak 1 szabad paripa van!
Nekem jó, ha nekik jó.
De hová tűnt Damon Hill !?
-
Gilberto
- Top Pilóta

- Hozzászólások: 763
- Csatlakozott: csüt. feb. 12, 2009 9:29 am
- Admin: Admin
Hozzászólás
Szerző: Gilberto » csüt. jan. 27, 2011 10:35 pm
Sziasztok!
Jelentkeznék a maradék 1 verdára!
Manchester United
-
sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
-
Kapcsolat:
Hozzászólás
Szerző: sanya » pén. jan. 28, 2011 12:55 pm
Akik leadták a nevezést de a szabályokat még nem fogadták el:
-Spiczi
-Tony
-Gerrard
-Rátkai János
-Zöldi
-Ginger17
-
Zöldi
- Top Pilóta

- Hozzászólások: 414
- Csatlakozott: szomb. okt. 08, 2005 2:06 pm
Hozzászólás
Szerző: Zöldi » pén. jan. 28, 2011 10:24 pm
Lesz mostanában némi szabadidőm, néhány futamra tartaléknak jelentkeznék.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég