Jelentkezés szimulátor bajnokságokra, kiemelt versenyekre! Minden téma első hozzászólásában találhatók, a rendszeresen frissített, hivatalos információk. A verseny részvételhez licenc - jogosítvány szükséges. Sport és etikai szabályok betartása mind a pályán, mind a fórumon kötelező! Versenyző felelőssége továbbá, hogy naprakészen ismerje és betartsa a weboldalon vagy a fórumon közölt aktuális információkat, szabályzatot.
Ha esetleg minden csapat/pilóta foglalt, akkor is várjuk a jelentkezőket, mivel könnyen előfordulhat, hogy lesznek olyan pilóták, akik nem tudnak majd indulni adott futamokon, így az Ő autójukba ilyenkor be lehet ülni. Természetesen az egyéni pontozásban a "csapat nélküli versenyzők" is részt vesznek. Az aktivitás ebben az évben is figyelemmel fogjuk kísérni, így aki közvetlen egymást követő 2 futamon nem jelzi a részvételét ill. nem is indul a futamon (inaktív), azok automatikusan elvesztik a pilótaülésüket! Ugyan ez vonatkozik azon versenyzőkre is, akik ugyan jelzik a "nem részvételüket", viszont egymást követő 4 futamon nem állnak rajtrácshoz. Ebben az esetben a "csapat nélküli versenyzők" foglalhatják el a felszabaduló helyeket! Tehát érdemes jelentkezni akkor is ha betelnek a pilótaülések, mert itt is a jelentkezési sorrendet tudjuk figyelembe venni, ha esetlegesen vmelyik pilótaülés felszabadul.
Kazard és Zsozsesztől várunk még egy megerősítést a jelentkezési formát betartva (adatok stb.)!
(BengA Te is írj, egy OK-ot ill. Tony tőled is kellenek az adatok)
A TOP10 nevezési határideje 2012.02.28. 22:00-tart, így doozinak eddig van még ideje jelentkezni. Ez időpont után (fórumba írási sorrendben) lehet jelentkezni a többieknek! A fórum jelöli a hozzászólások idejét, így a TOP10 kivételével a 22:00 előtt beérkező írásokat nem fogjuk figyelembe venni! Továbbiakban fontos, hogy a választott csapattárs is erősítse meg szándékát! Nekik a beírástól (felkéréstől) számított 24 óra áll rendelkezésre, ellenkező esetben érvénytelenítjük a csapattárs kérelmet.
Mindenkinek meg kell várni az időpontot! Amennyiben Te dolgozol, majd Vik leadja a jelentkezést a kihirdetett időpontban!
Sajnos azért kell ezt írnom, mert így bárki, bármilyen indokkal előre beirhatna, természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem hinnénk el amit írsz, erről szó sincs.
Megértésed köszönjük!
Tommy78 írta:Mindenkinek meg kell várni az időpontot! Amennyiben Te dolgozol, majd Vik leadja a jelentkezést a kihirdetett időpontban!
Sajnos azért kell ezt írnom, mert így bárki, bármilyen indokkal előre beirhatna, természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem hinnénk el amit írsz, erről szó sincs.
Megértésed köszönjük!
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes! Best F1 BL
@CsaB
Ne haragudj, de kitöröltem a hozzászólásod! Más is szemet vethetett az általatok választott csapatra, így velük szembe nem fair ezt ilyen módon előre közölni. Sajnálom, hogy dolgozol, de MA 22:00-től lehet nevezést leadni, és aki gyorsabb, az viszi az adott autót!
TIPP: Célszerű a hozzászólást előre megírni (pl. jegyzettömb) és csak bemásolni a hozzászólásba. Ezzel időt lehet nyerni és nem 22:00-től kell elkezdeni pötyögni. A fórum bal felső sarkában (Fórum kezdőlap gomb alatt) található a pontos fórum idő. Ezt érdemes figyelni! 21:59-kor és ez előtt elküldött üzenetek nem lesznek érvényesek!
MÁS:
Második hozzászólásban már elérhetők az aktuális autó választások és szabad helyek!
na pár perccel elkerültük egymást a jelentkezéssnél Bodnárral.
előzetesen beszéltük, hogy csapattársak leszünk a Force Indiánál, de az az autó már elment
Lajos tisztázza akkor, hogy kivel-mivel szeretne lenni
A 3 darab Extra Csapatot megpróbálom a március 10.-ei Spa-i tesztfutamra elkészíteni, mivel nem csak egy festés cseréről van szó, hanem több textúrát is cserélni kell, DRS, kerekek, spec map, ruha, bukósisak, így teljes autó módosítás + exportálás szükséges, ami több időbe telik, türelmeteket kérem.
2. hozzászólás (csapatkiosztások) FRISSÍTVE! (kérem mindenki ellenőrizze és jelezze, ha esetleg nem stimmel vmi)
Jelenleg 3 szabad hely van még, így várjuk a további jelentkezőket! Az Extra csapatok pilótái a szerveren nyugodtan használhatnak bármilyen autót, míg el nem készül a kiegészítés! A patch-nek a várható ideje jövő hét...
Ha esetlegesen minden csapat/pilóta foglalt lesz, akkor is várjuk a jelentkezőket, mivel könnyen előfordulhat, hogy lesznek olyan pilóták, akik nem tudnak majd indulni adott futamokon, így az Ő autójukba ilyenkor be lehet ülni. Természetesen az egyéni pontozásban a "csapat nélküli versenyzők" is részt vesznek. Az aktivitás ebben az évben is figyelemmel fogjuk kísérni, így aki közvetlen egymást követő 2 futamon nem jelzi a részvételét ill. nem is indul a futamon (inaktív), azok automatikusan elvesztik a pilótaülésüket! Ebben az esetben a "csapat nélküli versenyzők" foglalhatják el a felszabaduló helyeket! Tehát érdemes jelentkezni akkor is ha betelnek a pilótaülések, mert itt is a jelentkezési sorrendet tudjuk figyelembe venni, ha esetlegesen vmelyik pilótaülés felszabadul.
na pár perccel elkerültük egymást a jelentkezéssnél Bodnárral.
előzetesen beszéltük, hogy csapattársak leszünk a Force Indiánál, de az az autó már elment
Lajos tisztázza akkor, hogy kivel-mivel szeretne lenni
köszi
Bocsi Bandi, nem láttam, hogy van még 2 szabad autó, viszont ha nem haragszol meg maradnék az STR-ben. Ettől függetlenül ha segítségre van szükséged állok rendelkezésedre, bármikor.
Tommy elkészítette az ExtraTeam Update-et, így tölthető már a Bajnokságra jelentkezés 1. hsz-ből! Használata kötelező!!!
A napokban többen is jelezték, hogy a FULL MOD-ot nehézkesen tudták kicsomagolni. Akinek nincs meg a 7z tömörítő program, az letöltheti az VERSENYZES/FORMA1/2013/EGYEB mappából 7z465.exe néven.
Adminisztráció:
GaBeR - 107% kitűnő, tesztfutam még nincs meg, TTT és előzés még hiányzik
DaM - 107% kitűnő, tesztfutam kitűnő, TTT és előzés még hiányzik
ervin81 - teljes vizsga kell még
@metosz
Bercisant és Gombócfejt kitöröltem a hozzászólásodból, mert mindketten teljesítettek tesztfutamot. Tehát nincs további kötelezettségük. Berci tegnap Singapore-ban, Gombócfej pedig Austin-ban meg is nyerte azt!
De! Tegnap 40valahány kört mentem...amíg nem dobott le a szerver
És emlékeim szerint, nem volt balesetem :D
Vissza is ugrottam TS-re, - mert addigra már váltott a szerver - hogy hány kört teljesítettél, sajnos replay mentés gépen ki lett kapcsolva, mert ledobált a váltáskor a demo, így az alapján nem tudtam megnézni meddig jutottál. Köszi a gyors visszajelzést! Javítva!
sziasztok. Ugy volt hogy kedd este kellene megcsinaljam az elmaradt vizsgakat de nem fog menni ugyanis el kell utazak .Csak szombat reggeltol lesszek gep kozelbe.
Szeretnek jelentkezni a bajnoksagra is, elolvastam es elfogadom a szabalyzatot.
@ervin81
Üdv a Stewart csapatban! (2. hsz frissítve)
Mivel vizsga szempontjából csak a forgalom van vissza, így vasárnap 19:03 perckor várunk a szerveren, hogy ezt a bajnoki futam előtt pótolni tudd! (esetleg a mikrofon dolgot addig megoldhatnád)