
Kedves versenyzőtársak!
Ezzel a témával megkezdődik az Forma-1 1976-os évadából és RUSH című filmből merítve (a HAJSZA), Maszim F1 Replay sorozatok keretében a bajnokságra való jelentkezés. A szabályok, mint pl. a qualifikáció, a jövő hét csütörtökig (2015.01.08.) lezárásra kerülnek.
Egyesületünk természetesen az rFactorral rendelkező pilótáknak is kíván kikapcsolódást nyújtani a hideg téli napokon, de reméljük, olyanok is még csatlakoznak, akiknek már esetleg megvan az AC, de még látnak fantáziát az rF-ben, illetve ebben a gyönyörű MOD-ban, ami konvertálása a nagyszerű EA F1 Chapionship 99-02-ben megismerttel. A fizika - amihez természetesen nem nyúltunk - , vetekedik az rF-ben legendává lett 79-es MOD-dal.
Érdekességképpen az autókat csak cockpit-nézetből lehet használni, de ez ne riasszon el senkit sem, hiszen az élmény egyértelműen a valóság felé tesz lépéseket és tökéletesen kilátni a „vasból”, - a biztonság akkoriban úgy tűnik, másodlagos volt. A F1 történetében először Niki Lauda szállt ki a kocsiból arra hivatkozva, hogy túl veszélyes tovább versenyezni, ezen tettével gyökeresen megváltoztatva a hozzáállást és többek közt ennek köszönhetően élte túl Kubica a kanadai fiaskót a fallal, ami semmivel sem „puhább” mint az európai,

Ezúttal egy 5 futamos rövid bajnokival jelentkezünk, aminek különlegessége a csapatbajnokság és a 23 km hosszú „zöld pokol”, mint záró futam, melyet utoljára 1976-ban látogattak F1-es autók és ezen a futamon szenvedett Niki Lauda balesetet.
A verseny elsősorban jogosítvánnyal rendelkező MaSzim-versenyzőknek ajánljuk, de örömmel várunk új versenyzőket is. Számukra keddenként 21.00-22.00 között MaSzim nyitott kasznis jogosítványszerzési lehetőséget biztosítunk.
A szerver már fut.
Jelentkezéskor írd meg melyik autót választottad .Csak a #1 és #11-es autó választható.
#1 Lauda, #11 Hunt
A fórum követése célszerű, amúgy meg kötelező, - annak, aki versenyezni szeretne.
A fizikán már nem lesz változtatva!
Letöltések:
ftp://87.229.108.129/VERSENYZES/FORMA1/REPLAY76/
IP: 87.229.108.129:34297
Jelszó: maszim
HOTLAP
LIVE TIMING
Naptár tervezet:
2015.01.15. 21.00 Kyalami (39 kör)
2015.01.22. 21.00 Long Beach (40 kör)
2015.02.05. 21.00 Monaco (39 kör)
2015.02.12. 21.00 Watkins Glen (29 kör)
2015.02.26. 21.00 Nürburgring (Zöld pokol) (7 kör)

VERSENYSZABÁLYZAT
Versenytáv: az eredeti versenytávhoz viszonyított: 50%
Üzemanyag-fogyasztás: normál; a verseny közben üzemanyagot vételezni nem lehet, a teljes távra elegendő mennyiséggel kell indulni.
Gumikopás: 2X
Meghibásodás: normál
Törés: 10%
Engedélyezett segítségek: automata kuplung, „low TC”
Csütörtöki menetrend:
20.00-ig qualifikáció
20.00-21.00 bemelegítés
21.00 verseny
Pontozás:
A bajnokság teljes egészében a 1976. évi FIA F1 World Series szezont veszi alapul, így a pontozási rendszer is az eredeti szerinti. Ennek megfelelően az első 6 helyezett szerez pontot a következő leosztásban, kiegészítve a bónusz pontokkal:
1.hely 9 pont; 2.hely 6; 3.hely 4 pont; 4.hely 3; 5.hely 2 pont; 6.hely 1 pont;
Qualifikáció:
A szerver indításától versenynap 20.00 óráig tart. A qualifikáció ebben a hozzászólásban a HOTLAP linkre kattintva folyamatosan követhető.
Rajt
A verseny felvezető körrel és állórajttal kezdődik.
Verseny
TILOS levágni a kanyarokat és a lassítókat. Levágásnak számít az, ha az autónak legalább két kereke (teljes felületükkel) nincs a pályán! A pálya szélét a kerékvető vagy a fehér vonal jelöli! A fehér vonal kintebb tolódik abban az esetben, ha a pályán kerékvető van. Minden esetben a kerékvető széléhez vagy a fehér vonalhoz viszonyítunk! A futamon maximum 5 vágás engedélyezett, a hatodik vágástól vágásonként 2 mp büntetést kap a vétkes versenyző! Ha valaki baleset elkerülése, ill. kicsúszás (vezetéstechnikai hiba is) miatt hagyja el a pályát, akkor az nem számít vágásnak! Az időmérő edzésen egy vágás sem engedélyezett. Tilos rögtön kicsúszás után az ideális ívre vágni abban az esetben, ha mögöttünk mások jönnek (ugyanez a szabály vonatkozik a pitből visszatérő versenyzőkre is)! Az ideális ívre merőlegesen visszatérni szigorúan tilos és balesetveszélyes. A szabályos visszatérés menete, hogy még a pályán kívül felvesszük az aszfaltcsíkkal párhuzamos irányt, majd amennyiben lehetséges NEM az ideális ívre térünk vissza. Ha a sérült autóval közlekedő versenyző mögött más pilóták jönnek, akkor a sérült autóval versenyző pilótának tilos az ideális ívet használni (tehát a többieket feltartani). Sérült autónak minősül már az első szárny nélkül közlekedő versenyautó, sőt az üres üzemanyagtartállyal haladó is. Üres tankkal haladó versenyautóval TILOS az ideális ívet használni illetve a többi versenyzőt bármilyen formában akadályozni. TILOS és súlyos pályaszabálynak minősül a forgalommal szemben közlekedni! Megszegéséért a verseny után kizárás jár. Ha a vétkes versenyző kiesett, a bíróknak joguk van egy futamtól való eltiltásra. TILOS és súlyos pályaszabálynak minősül a tolatás! Csak akkor engedélyezett, ha valaki a pitben szerelőcsapatán kis mértékben túlcsúszik, illetve, ha a pályán olyan helyzetbe kerül, amiből csak tolatással tud a pályára visszatérni!
Előzés
Az előzés a verseny egyik kulcsfontosságú és egyben legkockázatosabb manővere! Tilos több autónyi távolságból megpróbálni az előzést, ugyanis az elöl haladó autóját nem lehet felhasználni a pályán maradásra!
Előzési helyzetben a védekező versenyzőnek van teljes joga először ráfordulni a kanyarra az általa választott sebességgel és íven. Ez csak akkor módosul, ha az előzni kívánó versenyző már teljesen a védekező mellé ért! A védekező versenyző nem próbálgathatja a féktávokat verseny közben!
Feltartás, blokkolás
Tükrök használata kötelező, hiszen ezek nélkül nehéz megítélni a hátul lévő helyzetét. A lekörözendő versenyző köteles a lekörözéshez készülő pilótát olyan hamar elengedni, ahogy csak lehet, de ne a kanyarokban próbáljon félrehúzódni, fékezni, mert nem csak magát, hanem a leköröző versenyzőt is bajba sodorhatja! Ha a lassúbb pilóta teheti, akkor úgy engedje el a gyorsabb pilótát, hogy a kanyarbevétel után a kigyorsításnál az ideális ívet elhagyva lehúzódik és "fékezés nélkül" gázelvétellel lassít, amíg a leköröző versenyző elhalad mellette (erre valók az egyenesek).
A verseny vége:
A versenynek az utolsó versenyben maradt pilóta beérkezésekor van vége.
VERSENYBÍRÓSÁG, ÓVÁSOK
Óvásokat a vonatkozó fórumban a versenyt követő pénteki napon 24.00-ig lehet tenni. Kérjük, óvásodban jelezd a probléma pontos idejét és résztvevő pilóták nevét. Mielőtt óvnál, vegyél nagy levegőt és mindenképpen nézd meg a szerver-replayt, ami legkésőbb a verseny után 1 órával elérhető lesz. Bírói döntések ellen a kihirdetés utáni 3. napig lehet óvni, szintén az óvás linket használva. A 2. döntés után óvásnak helye nincs, a 2. bírói döntés végleges.
Büntetési tételek :
Pályaszabálysértés: figyelmeztetés. Ütközés, ami a sértett versenyző idővesztésével, megpördülésével, vagy javítással jár: figyelmeztetés. Szándékos ütközés, szándékos, durva pályaszabálysértés: ligajogosítvány felfüggesztése.
A versenybíróság fenntartja a jogot a büntetési tételek adott esetben történő, indoklással kiegészített megváltoztatására. A szabályzatban részletezett pontoktól, illetve magatartásformáktól való eltérés pályaszabály sértésnek minősül.
Versenykörülmények és a szabályok módosítása:
A pályaadminnak joga van a versenyszabályokat azonnali hatállyal módosítani, ha azt előre nem látható körülmények indokolják. Az autók fizikai paramétereivel kapcsolatos változtatások legalább 30 nappal korábban kell bejelenteni. A módosításokat a versenyzők kötelesek elfogadni.
Chat- és TS-szabályok:
A TeamSpeak használata a bajnokságok futamain (Warm up-tól a futam végéig) kötelező! A futam TS-szobájában csak az aktuális futamon résztvevő pilóták, illetve a pályaadmin tartózkodhatnak. Az időmérő edzés, illetve a futam alatt a chaten, illetve TS-en kommunikálni a pilóták számára szigorúan TILOS! A chatet, illetve TS-t csak az aktuális pályaadmin, illetve a bírók használhatják fontos, a versennyel kapcsolatos információk bejelentésére. Csak nekik van joguk esetleges figyelmeztetéseket tenni. TS és chat nem használható a düh kifejezésére, vagy bocsánatkérésre, vitatkozásra. Ezek súlyosbító körülmények. A chatelési és TS-használati szabályok be nem figyelmeztetéssel jár!
VIZSGÁZTATÁS, JOGOSÍTVÁNYSZERZÉS
Vizsgázásra csak a kiírt időpontokban van lehetőség, és egy ember egyedül nem vizsgáztathat. A vizsgáztató személyen felül mindig lesz egy felügyelő. A vizsga során teljesítendő feladatok megegyeznek a MaSzim által jóváhagyott rendszerrel – a feladatokról a vizsgáztatóktól ebben a témában lehet érdeklődni. A vizsgáztatás keddenként 21.00-kor kezdődik, a vizsgázók sorrendjét az addig elért időeredmény határozza meg. Abban az esetben, ha kifutunk az időből, a részeredmények nem vesznek el, a vizsgázást egy héttel később lehet folytatni. A vizsgáztatási procedúra első felére 1 óra áll rendelkezésre. A vizsga a tesztverseny teljesítésével ér véget, ami 22.00-kor kezdődik, 25% futam távval.
INTERNETKAPCSOLAT
Aki indulni szeretne annak legalább 256 kbit/s letöltési és 64 kbit/s feltöltési sebességgel kell rendelkeznie. A szerveren maximálisan engedélyezett ping: 150. Akinek ennél alacsonyabb sebességű kapcsolata van, az nem indulhat az esetleges balesetek elkerülése érdekében. Lag-os versenyző(k)re vonatkozó szabályok: az esetleges ütközésekért csakis őt vonjuk felelősségre abban az esetben, ha az ütközés helyétől visszafelé maximum 2-3 kanyarra már volt lagja. Ha az ütközés pillanatában (és előtte 2-3 kanyarral) nem lagolt, akkor az esetet versenybalesetnek minősítik a bírók. Ha már az edzések során is folyamatosan lagol, akkor, a pályaadminok felszólítják a szerver elhagyására. Ezután természetesen visszajöhet. Ha ennek ellenére sem oldódik meg a probléma, akkor a pályaadminok a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében eltanácsolhatják az adott futamról. Internetkapcsolat-szakadás esetén a versenyelhalasztásban leírt szabályok az érvényesek. Mindenki a maga internetkapcsolatának a kovácsa és felelőse.
KÖTELEZŐ A VERSENYSZABÁLYOK VÉGIG OLVASÁSA, JELENTKEZÉSED LEADÁSÁVAL AZOKAT ELFOGADTAD!
Fair, balesetmentes és izgalmas versenyzést kívánok!
Hajdu Balázs (metosz)
Eddig jelentkeztek:
Genyó
Matte
Gstyle
BengA
metosz
Tony
GABOR
W A Mozart
CsaB